Vitéz Turós István Ozorán született 1932.01.18.-án. Édesanyja nagyon korán egy balesetben meghalt, emiatt nagymamája nevelte föl. Édesapja 1939-1944-ig katona volt, 1946 májusában tért haza a hadifogságból. Ekkor gazdálkodásba kezdett a fia segítségével.

1948-ban Budapestre került szabó inasnak, de a következő évben a kisipar államosításával megszűnt a korábbi tanulási lehetősége. Ozorára visszatérve a Pincehelyi Állami Gazdaságban traktoros, majd a megye egyetlen teherautójának gépkocsivezetője volt.

Az ifjúsági szervezet propagálására katonatiszti iskolába jelentkezett. A pécsi „Dózsa” Gyalogos Tiszti iskolába vették fel, ahol 1950-ben hadnagyként végzett. A kaposvári hadosztály tamási ezredéhez került, mint ezrediskola szakaszparancsnok, majd századparancsnok helyettes. Ezen beosztásban szolgált később a karcagi majd a debreceni ezrednél is.

1952-ben megnősült, felesége Németh Terézia, Kanadából hazatelepült szülők gyermeke. Házasság kötésük elé minden szerv akadályokat próbált állítani, de kitartó akarattal sikerült elérni a házasság engedélyezését.

Két gyermekük született: Zoltán, és Melinda.

1955-ben saját kérésére visszakerült a tamási büntetés végrehajtási zászlóaljhoz törzskommendáns parancsnok beosztásba. Itt szolgált 1956. október 23-án, amikor is katonái beválasztották a forradalmi katonai tanácsba. A forradalom elbukása után parancsnoka letartóztatta és átadta a szovjeteknek, hogy lőjék agyon.

A tamási börtönbe szállították és egy éjszaka alatt háromszor állt a kivégző osztag elé. November 10-én bajtársaival együtt az ungvári börtönbe szállították. Itt mindennemű kínzás és lelki terror elszenvedői voltak. Decemberben visszaszállították őket a kaposvári börtönbe. Az ügyükben eljáró katonai bíróság 1957. januárjában visszaküldte őket a tamási alakulatukhoz. A parancsnokuk azzal fogadta őket, hogy tegyenek esküt „Kádárra” és szolgáljanak tovább. Ezt mind a négyen megtagadták. Így került ki a honvédség kötelékéből.

Munkában való elhelyezkedését a pártállam mindenben akadályozta. Öt településen 9 munkakörben dolgozott. Volt rakodó munkás, traktoros, komlókertész tanuló, komlókertész, anyag-áru forgalmi osztály vezetője, műhelyfőnök, szerelési vezető, gépkocsivezető. A Tamási Állami Gazdaság komlókertészeként ment nyugdíjba 1991-ben.

Az első felesége 1983-ban meghalt, később újra nősült, felesége Csatt Erzsébet.

A rendszerváltás után a POFOSZ Tolna Megyei katonai tagozatának vezetője volt, mint a megyei vezetőség tagja.

Megszervezte az I. és II. világháborús helyi emlékmű felújítását, illetve a nevek felvésését.

1956-os emlékérem tulajdonosa.

2005. május 28.-án a Délalföldi 56-os Vitézi Rend vitézzé avatta.

A falu életében is tevékenyen részt vett. A Magyar Honvédelmi Sportklub, majd a Magyar Honvédelmi Szövetség helyi vezetője volt évtizedeken keresztül.

A kárpótláskor a földkiadó bizottság tagjaként vállalt szerepet.

Megszervezte az első helyi kábel tv hálózatot és évekig intézte a tévézők ügyes-bajos dolgait.

10 évig a gazdakör elnöke volt.

Életpályája elismerésként Nagykónyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Posztumusz Díszpolgári címet adományoz Vitéz Turós István részére, aki példamutató emberi magatartásával, közösségi munkájával, életművével, mind a községen belül, mind országosan olyan méltó elismerést szerzett, amely hozzájárult a község jó hírnevének, tekintélyének növeléséhez.