Még 2014 őszén indult az az adománygyűjtés, melyet Neumayer István Képviselő indítványozott Nagykónyi Község Önkormányzatának képviselő testületi ülésén, s melyet a testület egyhangúan fogadott el. Az adománygyűjtés az általános iskola előtt található Hősök Szobrára irányult, mely évek óta rossz állapotban volt. Az adományozói kedv nagy volt, sok nagykónyi lakos és elszármazott támogatta egy sárga csekk befizetésével a felújítást. A szobor és a mellette álló Szentháromság Kereszt is felújításra került, így valamennyi hősünk emlékét méltóképpen őrizhetik a hozzátartozók, és Nagykónyi polgárai!

Az avatásra 2015. július 18-án került sor, ahol köszönetet mondott Pusztai László Polgármester, és beszédében emlékezett meg az I.-és II. világháború hősi halottairól, deportált zsidókról és a kényszermunkára elhurcolt nagykónyi lakosokról Neumayer István Képviselő.

Ünnepi beszédek:

Pusztai László Polgármester:

„Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit akik eljöttek a teljesen felújított hősi emlékmű átadására és felszentelésére. Örömmel és büszkeséggel jelentem be , hogy közadakozásból tudtuk elvégezni a veszélyessé vált emlékmű teljes átépítését. Nagyon nagy dolog ez a mai nehéz gazdasági helyzetben amikor a napi megélhetés is gond. Ebből is látszik ,hogy a nemes cél érdekében összetudnak fogni az emberek. A cél az volt, hogy méltóképpen megőrizzük azoknak az emlékét akik életüket adták ezért a faluért a nagykónyi emberekért, a hazáért! Soha ne felejtsük el milyen áldozatot hoztak értünk! Megkérem Neumayer István képviselő urat az ünnepi beszéde megtartására.”

Neumayer István Képviselő:

„Tisztelt megemlékezők, kedves ünneplő közönség!

Megemlékezni jöttünk össze és átadni a felújított emlékművet ezen a vasárnapon. A május utolsó vasárnapjára tervezett átadás meghiúsult az esős időjárás miatt! Ez az időpont sokkal méltóbb lett volna, hiszen május utolsó vasárnapja 1924 óta a hősök napja. A harangszó is jelezte, hogy ez a vasárnap más, mint a többi..

A felújított emlékműre az I-II. világháborúban hősi halált halt katonák, deportált zsidók, malenkij robotra elhurcolt falubeliek neve került fel. Ma ezt az emlékművet avatjuk fel, szenteljük meg és ezzel lélekben újratemetjük hőselődeinket, szeretteinket, mert talán nincs család Magyarországon mely ne veszített volna el egy apát, fiút, fivért a nemzetet próbáló háborúkban.

A lélekharang ma értük szól, a gyertya ma nekik világít!

Ne feledkezzünk meg történelmünk azon magyarjairól sem, akiknek nevét a történelemkönyvek nem őrizték meg és hősi önfeláldozásuk nélkül ma nem létezne Magyarország, s nekünk nem lenne hazánk.

Hány és hány magyar, Árpád honfoglaló vitézeitől Szent László katonáin, a muhi és mohácsi sík hősein; Rákóczi szabadságharc kurucain, 48-as honvédeken és a két világháború bakáin át tartották meg esküjüket, védték a hazát, és ha kellett legdrágább kincsüket az életüket adták érte.

Az első világháborút 1914-ben az Osztrák Magyar Monarchia indította el.

Ki ne emlékezne Doberdó, Isonzó nevű helyekre ahol ezrével estek el és kerültek hadifogságba a magyar katonák.

. Az akkori történelmi Magyarország háborús mérlege 660 ezer halott, 800 ezer súlyosan sebesült 743 ezer hadifogoly, ezeknek 25 %-a sohasem látta többé szeretteit.

Már 1917-ben hoztak egy törvényt IV. Károly kezdeményezésére, mely szerint minden község, város anyagi lehetőségéhez mérten, méltóképpen örökítse meg mindazok nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért áldozták fel életüket. Így kezdődtek el országosan az emlékműépítések.

A háború befejezésével még csak ezután kezdődtek az igazi borzalmak. Az 1920. június 4-ei trianoni béke szétdarabolta az országot. Magyarország területének 72 %-át lakosainak 64%-át vették el tőlünk egy tollvonással. Elcsatolták tőlünk hegyeinknek, erdeinknek, ásványkincseinknek, vizeinknek és vasútvonalainknak zömét.

Miért beszélünk Trianonról? Mert jogunk van emlékezni. Trianon ugyanolyan nemzeti katasztrófánk, mint a muhi csata vagy a mohácsi. Ezzel fejeződött be az első világháborús tragédiánk

Kossuth szavai talán a legidézőbbek:

„Nem győztünk, de harcoltunk. Nem törtük meg a zsarnokságot, de feltartóztattuk. Nem mentettük meg Hazánkat, de védelmeztük.”

1924-ben XIV. törvénycikk szerint a nemzeti ünnepek közé sorolta a hősökről való megemlékezést és május utolsó vasárnapját a Hősök Emlékünnepévé nyilvánította. 1945-ig minden évben megünnepelték, de 1946-tól betiltották. 2001-től hivatalosan is az ünnepek közé emelkedett.

A magyar nép és vezetőik bíztak abban, hogy ez nem maradhat így és felülvizsgálják a békediktátumot, de nem így lett. Németországban Hitler került hatalomra és minden célja az volt, hogy az elvett területeket visszaszerezze. Magyarország is ebben látta a lehetőséget, hogy határainak visszaállítását csak német segítséggel érheti el. Első és második bécsi döntés után a Felvidék és Észak-Erdély visszakerült magyar fennhatóság alá 20 év idegen megszállás után. Határtalanul boldog volt mindenki, de nem tudtuk milyen árat kell ezért fizetni majd.

1941 telén a német támadás elakadt Moszkva alatt. Hitler követelte a magyar részvételt a háborúban, Horthy belement egy hadsereg kiküldésébe abban bízva, hogy német győzelem esetén Magyarország visszaszerezheti ezeréves határait. 1942 tavaszán három részletben utazott ki a 2 hadsereg 207000 fővel. Megszállói feladatokra kérték a németek a magyar hadsereget, de rögtön az első vonalba vetették be őket egy 200 km hosszú Doni partszakasz védelmére. 1942-ben csak kisebb csatározások voltak és a frontvonalba levők éppen a leváltásukat várták mikor 1943. január 12-én -35 fokos hidegben megindult az orosz támadás. Kezdetben sikerült visszaverni a többszörös emberi és technikai túlerőben lévő oroszokat, de másnap több helyen is áttörték a magyar védelmet. Visszavonulási parancsolt nem engedélyezett sem a magyar sem a német vezetés. A rettenetes helyzetbe került magyar hadsereg napok alatt felmorzsolódott.

1943. január végére vonták vissza a megmaradt csapatok elenyésző részét. A mérleg 100 ezer hősi halott, 60 ezer hadifogoly, több tízezer sebesült és rengeteg katona fagyott halálra az embertelen hidegben. Iszonyatos és példátlan emberveszteség érte az országot, a nemzetet. Ebbe a veszteséglistába nem csak katonáink, hanem a fegyvertelen munkaszolgálatosok is benne vannak, nekik még csak esélyük sem volt a túlélésre.

Tisztelegjünk a magyar katonák emléke előtt, akik áldozatává váltak a háború poklának, akik elestek az egyenlőtlen küzdelemben. Gondoljunk a munkaszolgálatosokra, sebesültekre, hadifoglyokra. Emlékezzünk azokra, akik hiába kiáltottak segítségért és azokra, akik jeltelen sírokba alusszák örök álmukat.

Dr. Zempléni Miklós egykori honvéd orvos: A boldog szunnyadókhoz című verse néma főhajtásra szólít fel bennünket az elhunyt hősök emlékére:

„ Aludjatok, ti áldott hőseink, pihenj te néma hadsereg!

Ringasson békén a távoli rög, s ne bántson könny mely értetek pereg.

Aludjatok csak Don menti holtak, folyómentén szunnyadó bakák,

Aludjatok csak, néma szent hadak, pihenni édes, pihenni jó,

S nyugtasson a Donnak zúgása, mint a Tisza folyó!

Tisztelegjünk a magyar katonák emléke előtt, akik áldozatává váltak a háború poklának, akik elestek az egyenlőtlen küzdelemben!

A megfelelő felszerelés, hadianyag hiányában, az elviselhetetlen hidegben nyújtott példátlan hősiességről tettek tanúbizonyságot katonáink. A Doni áttörés a magyarok számára az egyik legtöbb áldozatot követelő csatája volt. De ne csak azokról emlékezzünk, akik megjárták Doni poklot, hanem azokról is, akik hátországban dolgoztak a hadi üzemekben, és ne feledkezzünk meg azokról sem, akik elvesztették férjüket, apjukat, testvérüket, és azokról akik árván maradtak és egész életüket megpecsételte a háború.

Ez hihetetlen áldozat volt a magyar néptől, értelmetlen pusztulás!

Miért olyan szörnyű nekünk magyaroknak ez a néhány nap-, néhány hét?

Azért mert sok-sok éven keresztül nem lehetett beszélni róla. Akik a Donnál életüket áldozták a magyar hazáért későbbi politikai rendszer szemében fasiszta gazemberek lettek. A nép számára akkor is hősi halottak voltak, ha értelmetlenül haltak meg, családjuk számára pedig elvesztett édesapa, gyermek vagy testvér kinek a sírjára nem tudtak virágot tenni.

A szovjet előrenyomulás elérte hazánkat is. Nagykónyiba 1944. december 2-án jöttek be az oroszok. A bevonuláskor már agyonlőttek olyanokat, akin levente ruha vagy sapka volt. December végén értesítették azokat, akiket málenkij robotra vezényeltek. Itt általában német nemzetiségű lakosokat vittek oroszországi táborokba, bányákba kényszermunkára. Köztük fiatal 17 éves lányokat. Sokan nem jöttek soha többé haza, akiknek sikerült is csak több évnyi embertelen kényszermunka után.

A malenkij munka kemény fizikai munkát jelentett, a bányákba, építkezéseken, romeltakarításba. Gyenge élelmezés, alultápláltság, katasztrofális higiéniás helyzet, tífusz, vérhas szedte áldozatait minden nap. Az elhurcoltak 30-40%-a meghalt, jeltelen tömegsírokba eltemetve. A hazatérők közül a deportálás alatt szerzett betegségek következtében sokan egy éven belül elhunytak.

Ne feledkezzünk meg zsidó honfitársaink hasonló elhurcolásáról, akiket a náci ideológiai eszmék miatt megsemmisítésre koncentrációs táborba vittek. Az embertelen kényszermunka és bánásmód miatt 600 ezer magyarországi zsidó pusztult el. Mindkét deportálás akár a németek vagy az oroszok követték el rabszolgamunkára kötelezte az embereket és végül népirtásnak minősült. Kegyelettel emlékezzünk rájuk!

Hősök nélkül nincsen nemzet!

Történelmünk minden korszakát hőseink áldozatkészsége, vitézsége ragyogta be és nélkülük már régen elpusztultunk volna. A hősi halottainkra való emlékezés nem gyászünnep, nem halottak napja, hanem büszke öntudatos kegyelet azok iránt, akik nemzetünk megváltásával biztosították maguknak az örök életet.

Legyen tehát emlékezetes ez a nap minden időkben. A hősök napjának tanulságai izzanak át minden magyar lélekben azzal a fogadalommal, hogy nemzeti becsületünket, hazánk határait, gyermekeink jövőjét és népült életét jobban szeretjük saját életünknél. Ma tisztelegni jöttünk ide, emlékezni és leróni kegyeletünket. Megadni a végtisztességet az első és a második világháborúban elesett hősöknek, a haláltáborokba deportált zsidóknak és a malenkij robotra hurcolt magyar embereknek, akik életüket adták a hazáért.

Szakály Sándor törökkoppányi származású történész professzort szeretném idézni:

„Egy nemzet halottai iránti tisztelet jelzi, az adott nemzet kultúrájának színvonalát és igényességét. Aki nem temeti el és nem emlékezik meg saját hallottairól az nem érdemli meg az utókor becsületét.

Most a felejtés évtizedei után fontos, hogy szavakkal is emlékezzünk, kifejezzük fájdalmunkat, lerójuk tiszteletünket és a velük történteknél csak egy lehet szörnyűségesebb, ha elfelejtjük Őket!

Minden ember addig él, amíg gondolnak rá!”

Ezek a háborúk nem a mi háborúink voltak. Ma másfajta csatákat kell megvívnunk nap, mint nap. A megélhetés csatáját, gyermekeink kenyeréért, iskolájáért, jövőjéért a család szilárdságáért, a szeretetért. (hogy ne váljon gyűlöletté.) Ezen a napon, amikor összegyűltünk, hogy fejet hajtsunk településünk hősei előtt, mi is hiszünk. Hiszünk ebbe a közösségbe, hiszünk a falunkba, hiszünk a nemzetünkben, hiszünk a békés emberi élet lehetőségében. Hiszünk abba, hogy eljön az idő, amikor egyetlen embernek sem kell soha többé háborúba mennie. Hiszünk azokban, akik előttünk jártak és hiszünk abban, hogy most is itt vannak közöttünk.

 

Ide illik Somogyvári Gyula Hősi emlék talpára C. verse:

„Anyáink, árváink, édes asszonyunk

Ne sírjatok, hisz mi csak szunnyadunk!

Porladhat testünk távol hant alatt:

A lelkünk itt van, s mindig itt marad.

Mert aki hű volt, bátor és derék

S az ősi földért adta életét,

Az mindörökké él a fűben, fában,

Magyar rögökben s magyar napsugárban!”

Most már hőseinknek nem csak a nevük van itt a gránitba vésve, hanem ők is hazatértek mindörökre! Ők nyugodjanak békében, mi pedig éljünk békességben ”

Pusztai László Polgármester:

„Szeretném megköszönni minden adakozónak, hogy a lehetőségeihez képest anyagilag hozzájárultak a gyűjtéshez és így átépíthettük a veszélyessé vált emlékművet. Szeretnék köszönetet mondani Orbán Gyulának és Orbán Miklósnak, akik jelentős összeggel járultak hozzá. Külön szeretném kiemelni Orbán Krisztiánt aki a nagykónyiban összegyűlt összeget megduplázta.. Nélkülük nem valósult volna meg a felújítás. Hála és köszönet érte.

A számlaszám továbbra is él és folytatjuk a gyűjtést a temetői hármas kereszt felújítására.

Szeretettel köszöntöm körünkben Kasziba Györgynét a malenkij robot egyetlen nagykónyi túlélőjét, és a második hadsereg katonájaként a harcokban részt vevő és szerencsésen hazatérő Horgos Józsefet, akit nem régen vitézi címmel is kitüntettek, amihez minden falubeli nevében gratulálok és büszkék vagyunk rá ! Kívánok nekik jó egészséget és nyugodt, boldog öregkort a családjuk körében!

Megköszönöm mindenkinek, hogy jelenlétükkel emelték az ünnep hangulatát, méltóságát. Isten áldjon mindenkit! Viszonlátásra! ”

A beszéd után ünnepélyesen megkoszorúzták – és a megemlékezők is virágokkal borították el – az emlékművet. Ezután Bartha Zsolt plébános megszentelte a szobrot, és ünnepi szentmise keretében emlékeztetett mindnyájunkat a béke- és egymás szeretetének és tiszteletének fontosságára.

Nagykónyi Község Önkormányzata képviselő testületének nevében köszönünk minden felajánlást! Külön Szeretnénk köszönetet mondani Orbán Gyulának, Orbán Miklósnak és Orbán Krisztiánnak, akik nagyobb összeggel járultak hozzá az adománygyűjtéshez.